top of page
Szerző képeMARIKA

Kávézz velünk!


Kávézz velünk!

Jó reggelt. Alig nyitom ki a szememet és már fő a kávé. Érezni az illatát s nemsokára érzem az aromáját. Közben arra gondolok, hogy tudjuk e a kávé eredetét és mióta isszuk?


Gyermekkoromra emlékszem amikor az Anyám otthon pörkölte a nyers kávét Az isteni Zöld kávét. Megvolt a hozzátartozó kis lábas amit másra soha nem használtak. lassan kevergetve ,hogy nehogy megégjen Azután frissen darált kávé illata bejárta a lakást. Én sokáig nem kávéztam . talán 30 éves koromig . Aztán megszerettem.


Európába a 17. században érkezett meg a kávézás szokása. Az első európai kávéház 1624-ben Velencében nyílt meg, La Bottega del Caffé néven.


A kávé története


Gondoltad volna, hogy valószínűleg a kávét eleinte nem itták, hanem ették? Az ugandaiak például, ha távoli útra indultak, szárított babszemeket rágcsáltak, mivel úgy hitték, így különleges erőre kapnak. De milyen messzire is nyúlik vissza a kávé története?

Az egyik legenda szerint a kávészemek frissítő hatását egy Káldi nevű etióp pásztor fedezte fel, aki észrevette, hogy ha a kecskéi piros bogyókat legelésznek, sokkal élénkebbek lesznek. Ezt elmondta a közelben élő szerzeteseknek, akik rájöttek arra, hogy ha a magokat megpörkölik, ízletes italt készíthetek.


A másik történet szerint egy Rhazes nevű arab orvos a kávét, a "quawa" nevű élénkítő növényt orvosságként használták A kávét először Jemenben kezdték el termeszteni, ahol teraszos gazdálkodást folytattak. A kávézás szokását mohamedán zarándokok vitték magukkal Mekkába és Medinába, innen terjedt tovább a kávé fogyasztása az egész Közel-Keletre.


Később a kávétermesztés megjelent Arábiában és Egyiptomban is, ahol a kávé (vagy Kahweh) fogyasztása nem sokkal később mindennapi szokássá vált.A hirtelen jött hírnév jó alapot biztosított egy új társasági színtér megalakulásának, ezért Európa-szerte (Olaszországban, Nagy-Britanniában, Hollandiában, Franciaországban és Németországban) egymásra nyíltak meg a kávéházak. Mint ahogy az első kávészállítmány is Velencében ért földet Európában. A kávé idővel a világ egyik legnagyobb kereskedelmi nyersanyagává vált, amely elsősorban az úgy nevezett Kávéöv országainak kedvez. Különféle kávéfőzési lehetőségek is kialakultak.


A French press felfedezése után a 19. század második felében a meghatározott nyomással és hőmérséklettel készülő eszpresszó lett a fordulópont. Ennek a módszernek köszönhetően a kávészemek teljesen kibontakoztatják aromájukat, amely tökéletes ízt eredményez. A kávéfogyasztás lassacskán társadalmi eseménnyé, a kávézók pedig keresett és népszerű találkozási helyekké váltak.A régi Espressókra emékszem amikor a szimpla kávé. 1.50 és dupla kávé 3 ft.Voltak Kávé Tea szaküzletek ahol helyben pörkölték forgó rézüstbe.


A kávészemek igen hosszú utat tesznek meg mielőtt azok ital formájában fogyasztásra készen állnak. Minden a szüreteléssel kezdődik, mikor az érett, sötét piros kávé gyümölcsöket összegyűjtik. Az összegyűjtött szemeket azonnal feldolgozzák a száraz vagy nedves módszerrel. Az első esetben szárazon válogatják a kávészemeket, még a nedvesített technikánál közvetlenül a vízből veszik ki az érett kávé bogyókat. A kávét megtisztítják, szárítják majd osztályozzák őket a szabványoknak megfelelően. A kiválasztás folyamatát követően készen állnak a kávészemek a pörkölésre.


A kíméletes pörkölés a nagy múltú olasz kávépörkölő üzemekben speciális pörkölő gépeken történik, ahol a kávészemeket a fajtájukhoz megfelelő hőmérsékleten és ideig pörkölik, majd silokban pihentetik a végső csomagolás előtt.A reggeli kávé nyújtotta élvezet közben emlékezz rá, honnan ered a kávé és milyen mélyre érnek a gyökerei ennek a világhírű italnak.


Hunyd be a szemed egy pillanatra és próbáld meg elképzelni a forró etiópiai síkságokat, ahol a kávé története a távoli múltban elkezdődött.


Jó kávézást kívánok, Marika!



15 megtekintés

Friss bejegyzések

Az összes megtekintése
bottom of page