top of page
Szerző képeJósVilág Hungary

Így ünnepelnek tanácsadóink


Karácsony a JósVilágnál

Közeledik - sokak számára - az év legszebb ünnepe, a karácsony. Ezen alkalomból szeretnénk tanácsadóinkat közelebb hozni hozzátok, így hát arra kértük őket, hogy meséljék el ők, hogyan élik meg az ünnepi időszakot és milyen tanácsokkal tudnának ellátni titeket az ünnepi időszakra.



 

MARIKA Reiki Nagymester-Tanár

Két gyermekkori karácsonyra emlékszem. 6 éves lehettem és a nagymamánál vártuk a Jézuskát. Délután a nagyi kért, feküdjek le és aludjak, hogy a Jézuskát később tudjuk várni. Amikor felébredtem, a csillogó karácsonyfa tele árva lány hajjal, csillogó díszekkel és a forgó karácsonyfa talp a "Stille Nacht" című zenét játszotta.


Később, amikor már nagyobb voltam Kispesten az édesapáméknál volt a várakozás. Nagyival elmentünk délután a hálaadási misére. Hazaérve a bátyámmal izgatottan figyeltünk. A kapun belépve csengőszó és a plafonig érő fenyő fogadott minket. Szaloncukor, habcsók, gyertya és csillagszóró. Izgatottan elénekeltük a "Mennyből az Angyalt". Az ajándékok kibontása után egy ünnepi vacsora következett. Halászlé, rántott hal, krumplisaláta, bejgli. TV akkor még nem volt, így a rádiót hallgattuk, a szép karácsonyi énekek szívet melengetőek voltak. Szakadt a hó. Elmentünk az éjféli misére. A szívemet melengette a sok gyönyörű fény a templomba.


Igyekszem ma is a családdal tölteni az ünnepet. de a Szenteste mindenkinek a kis családjával telik. Az ünnep első napján elindulnak a gyerekek, unokák és van, aki egy kis rajzocskával köszönt, és ez számomra ez a legkedvesebb.


Igyekszem mindent előre elkészíteni. A december 24-i nap ne arról szóljon, hogy veszekszünk a fenyő talp faragásánál. A háziasszony ne legyen szentestére kimerült. Élvezzük közösen a szeretet ünnepét. Ezt gyermekkoromból hoztam és ez egy csoda számomra. Szeressük egymást gyerekek ez a legfontosabb!


Lajossy Sándor: Karácsonykor

Soha szebben még nem harangoztak

kis falumban, mint szent karácsonykor.

Ölelkezett Ég a földdel mostan

és tarkállott a sok nép az úton.

A templomban szépen énekeltünk:

„Megszületett Isten Fia nékünk!”


A szentbeszéd ünnepélyes hangja

imáinkkal a magasba szárnyalt.

Úgy éreztük: Isten kezét fogjuk

s megtelt szívünk szent bizonysággal.

Szólt az ének. Ó, hogy énekeltünk:

„Megszületett Isten Fia nékünk!


Áldott, békés ünnepeket kívánok mindenkinek, szeretettel!

 
IBOLYA Tisztánérző-Kártyajós

Karácsony szeretettel tölt el engem, lelkileg és testileg egyaránt. Fontos számomra a család összetartó ereje, az egymásra figyelés, a tisztelet és a megbecsülés.


Nálunk a karácsony gyermekorom hagyománya. Az ünnepi ebéd elengedhetetlen részei a mákos és diós bejgli, a halászlé, a sült hal és a krumpli saláta.


Szentestét közösen ünnepeljük és apró ajándékokkal lepjük meg egymást, de mi magunk vagyunk a legnagyobb ajándék egymásnak. Gondolok azokra, akik egyedül vannak a rokonaimra is, fel hívom telefonon őket, meg kérdezem tőlük,hogy vannak.


Segítek tartós élelmiszer csomaggal a rászorult családoknak. A beteg gyermekek számára egész évben anyagi segítséget nyújtok, hiszen segíteni jó.


Vigyázzatok magatokra,és egymásra. Csendesedjetek el és figyeljetek a belső hangotokra. Az év mindennapja szóljon a szeretetről.


Minden kedves olvasónak, boldog, szeretettel teli karácsonyt kívánok erőben és egészségben!


 
EMESE Lélekgyógyász-Kártyajós

A karácsony igazából akkor köszöntött be nálam, amikor férjhez mentem, és jöttek a gyerekek. Hosszú éveken keresztül, (már amikor felnőttek lettek is) én rendeztem a családi 24-i estét. Na ezek voltak a szép és emlékezetes dolgok az életemben, óriás fával, finom ételekkel, és rengeteg ajándékkal. Csodás és boldog emlékek ezek.


Pár éve átadtam a gyeplőt, vigye más, amikor Balázs unokám megszólalt, "Ugye mama te csinálod a családi összejövetelt, és a vacsorát?"


Boldog Karácsonyt Mindenkinek!


 
EDINA Párkapcsolati és életmód-tanácsadó

A karácsony sok különböző jelentéssel rendelkezik az emberek számára, és az ünneplés módja változhat kultúrától, vallástól és családi hagyományoktól függően.


Egyesek számára a karácsony az együttlét és az ajándékozás ideje, másoknak pedig a vallási megemlékezés és az ünnepi istentiszteletek jelentik a legfontosabbakat.


Mivel én jómagam Római katolikus vagyok, a gyerekeim református oktatási intézménybe járnak, de mi a katolikus hit szerint ünneplünk. Mi még tartjuk a hagyományokat.


Az adventi időszak nagyon fontos a számomra. Az ünnep előkészítése. Nem csak fizikálisan készülünk fel, hanem lélekben is. A karácsonyfadíszek, a fények, a karácsonyi énekek és a finom ételek mind hozzájárulnak az ünnepi hangulat kialakításához. A hagyományoknak megfelelően készítjük el az ünnepi ételeket. A nagyszüleim és a szüleim is így tettek, én is ezt viszem tovább. Nálunk nagyon szépen fel van díszítve a lakás, amit már az adventi időszakban megkezdünk. Mindig megtervezzük a karácsonyfának a színét. Az idén fehér és menta zöld díszek lesznek rajta.


Emellett a karácsony az adományozás és a segítés ideje is. Sokan részt vesznek jótékonysági eseményeken, adománygyűjtéseken vagy önkénteskednek az ünnepek alatt, hogy segítsenek azoknak, akiknek szükségük van rá. Mi is segítünk egy ilyen szervezetnek a gyerekekkel. Már kicsi koruk óta megszokták ezt és szívesen vesznek is részt ilyen feladatokban. Mi sem vagyunk gazdagok, de van olyan réteg, akiknek igen is kell a segítség ezekben a nagyon megpróbáltatott időszakokban. Olyan jó látni a csillogó gyermek szemeket amikor elkerül hozzájuk a sok adomány.


Összességében a karácsony az összetartozás, a szeretet és a megosztás időszaka, és az emberek számára lehetőséget kínál arra, hogy elgondolkodjanak az év során elért eredményekről, azokról, akik fontosak nekik, és azokról az értékekről, amelyek iránt elkötelezettek.


Hagyományosan elkészítem a halászlét, a sült halat, a gesztenyepürét, valamint a gyümölcskenyeret is. Délután elmegyünk a misére, mert nálunk délután van és ezt követően otthon elénekeljük a "Menyből az angyalt" és örülünk, hogy együtt lehetünk. Az ajándékozás már nem úgy megy, hogy meglepetés mert nagyok a gyerekek. 25-26-án pedig eljön a család többi tagja is a közös ünneplésre.


Tanácsok:


  • Örülj az apró dolgoknak: Ne hagyd figyelmen kívül az apró örömöket. Legyél érzékeny azokra a pillanatokra, amelyek boldoggá tesznek, és próbálj meg minél többet kihozni az ünnepi időszakból.

  • Készíts személyes ajándékokat: A személyes ajándékok nagyon értékesek lehetnek. Próbálj meg olyan ajándékokat készíteni, amelyek személyes kapcsolatokat és emlékeket tükröznek, például kézzel készített képeslapok, sütik vagy egyedi díszek.

  • Gondolj másokra: Az ünnepi időszak ideális idő arra, hogy másokra gondoljunk. Egy kis kedvesség, figyelem vagy segítő gesztus jelentősen fokozhatja az ünnepi hangulatot mind neked, mind mások számára.

  • Legyél hálás: Az ünnepi időszak kiváló alkalom a hálára. Gondold át azokat a dolgokat, amelyekért hálás vagy, és ossza meg ezt a hálát másokkal.

Kellemes karácsonyt kívánok mindenkinek!

 
MARCSI Kártyajós - Életmód tanácsadó

A kis Jézus megszületett, a karácsonyfa alatt a Betlehem. Fontos hogy a család ilyenkor együtt ünnepeljen. A közös emlékezések, a vidám hangulat, a szeretet átjárja a lakást. Az ajándékok mind ott várnak, hogy örömet okozunk család minden tagjának.


Készülök mint minden évben a szentestét a gyerekeimmel tölteni és a finom vacsorát velük együtt elfogyasztani. Lesz a hagyományos borleves, friss foszlós kaláccsal és rántott hal, krumpli saláta. Sütök sütiket, amiből szoktam ajándékozni is olyan idős kedves szomszédnak, aki már nem tud sütni magának. Sokszor éltem már át gondolatban ezeket az érzéseket. A fenyőn égők és csillagszóró szaloncukor és habcsók. Ezzel a szép verssel kívánok mindenkinek áldott szép ünnepeket!


Fésűs Éva : Karácsonykor

Karácsonykor fényesek a felhők,

csillagokból horgol a tél kendőt.

Ráteríti hegyek tetejére,

fenyőágnak jégrojtos a vége.

Karácsonykor mindenki varázsol,

meglepetés bújik ki a zsákból.

Szekrényeknek titkos rejtekéből,

édesapám legmélyebb zsebéből.

Karácsonyra kalácsot is sütnek,

nincsen ennél izgalmasabb ünnep!

Ajándékot én is készítettem,

amíg készült majdnem tündér lettem!

 
FERENC Természetgyógyász-Reflexológus

Amikor minden elcsendesedik és kicsit magunkba nézve emlékezünk. Gyermekkori emlékek, a családi ünnepek számomra mind örök emlékek.


Katolikus családban nőttem fel Soroksáron. A templom, a hittan életünk része volt. Vártuk a Szent Karácsonyt. a Tisztelendő Úr kijelölte a pásztor játékok szereplőjét. Egy alkalommal Főpásztor voltam. Megtisztelve és büszkén viseltem.


Szenteste a mise után a halk csengő szó és a gyertyák fénye elvarázsolt minket. Hárman voltunk testvérek. Mindenkinek jutott ajándék. Boldogan bontottuk ki a csomagokat. Egy finom hal vacsora, a kuglóf és a bejgli illata....még ma is érzem.


Felnőttként, édesapjaként igyekeztem a két gyermekeimnek ezeket az emlékeket becsempészni az ünnepbe. Legyen mindenkinek béke a lelkében.


Nyugodt, boldog ünnepet kívánok!

 
ANDREA Jósnő-Reiki mester

Minden év decembere nagyon nehéz időszak az emberek számára. Jósként és tanácsadóként látom és hallom tőletek, hogy mindenki a tökéletességre törekszik, pedig higgyétek el,hogy mindenki a saját szintjén tökéletes ünnepet teremt a saját családja és a számára fontos személyeknek. Nem kell a másik embert űberelni, mindenki más és ez így van jól. Ne egy őrület legyen a szeretet ünnepe. Ne a rohanás és a túl költekezés legyen az első.


A családom és én pár évvel ezelőtt megbeszéltük,hogy nem ajándékozunk csak a gyerekeknek (2 unokám van) ők kapnak ajándékot,a felnőtteknek pedig az együtt töltött idő a legnagyobb ajándék. Személy szerint én vállalom ilyenkor az ünnepi ebédet, nálunk gyűlik össze a család, a lányom és a menyem pedig készítik a süteményeket. Beszélgetünk játszunk a gyerekekkel, kipróbáljuk az újonnan vásárolt játékokat,és élvezzük az együtt töltött időt.


Nagyon boldog adventet és kellemes karácsonyi ünnepeket kívánok mindenkinek!

 
DIMERÓ Jövendőmondó

Karácsony! A mai világban sajnos az emberek nagy része arra van programozva, hogy ezen időszak alatt mutassuk ki a szeretetünket a másik felé. Már kis gyermekkorban kapjuk ezt a programot, illetve a médián keresztül is zúdul ránk, valamint a szuper marketeknél is ezt tapasztaljuk.


Fontos, hogy egész évben mutassuk ki szeretetünket akár a párunk felé, gyerekeink felé vagy családunk felé. Tartsuk folyamatosan szinten a szeretet energiát, így nagyon sok évekbeli konfliktustól megszabadulhatunk, megelőzhetjük.


Fontos még tudatosítani, hogy a tárgyi ajándékoknál, a méregdrága luxus cikkeknél maradandóbb a törődés, együttérzés, önzetlen szeretet vagy segítségnyújtás, azokra az emberek hamarabb visszaemlékeznek és mindig megmaradnak, a tárgyi ajándékok nem tartanak örökké, ide oda pakolgatja , egy idő után megsemmisülnek. A szeretet energiának nincs szavatossága, lejárati ideje, nem foszlik el, nincs útban, nem törik el.


Ezúton kívánok mindenkinek kellemes karácsonyt!

 
KAPONYA MARGÓ Jósnő-Mágus

A mi karácsonyunk : az előkészületek voltak az igazán nagy boldogság, hiszen sült a kalács, és nem volt gond, hogy van mosatlan edény. Szobánk szeretettel volt tele, mindenkinek megvolt a dolga, színes lapokat vágtunk csíkokra, a család többi tagja ragasztotta adogattuk egymásnak, majd a fenyőfára került. Körülötte az egész család díszeket adtunk egymásnak, és közben tettük fel mi is a fára. Addigra kisült a kalács is, és nagy összefogással rendet tettünk a konyhába is.


Mindig saját kézzel készített ajtó kopogtató is felkerült az ajtóra, és az asztalon ragyogott a kézzel készített Advent koszorú. Minden nap szeretettel voltam a családnak, de még is a karácsony melegebb volt.


Vacsoránál égtek a gyertyák azokért, akik nem lehetnek velünk, és olyan melegséget öntött az asztalt körben ülőkkel.......hihetetlen. Édesanyám mikor gyerekek voltunk tette ezt, és alig várom a karácsonyi ünnepeket, hogy ismét átéljem évről évre.


Boldog békés karácsonyt kívánok szeretettel mindenkinek!

 
SEKINA Reiki mester-Tanár-Kártyajós

A Karácsony- és vele együtt az Advent egy csodálatos ünnep, a Kisjézus (Jézuska) születésének szent dátuma, ami a kereszténység egyik legnagyobb ünnepe. A karácsony lehetőséget nyújt, keresztény hitem folytonos megújításához és megerősítéséhez. Mindemellett az év végéhez közeledve meg tudok állni a rohanó világban egy percre, és el tudok elmélkedni az elmúlt évben történtekről.


Az adventi időszakban már elkezdem feldíszíteni a lakást kis apróságokkal, többek között a bejárati ajtóra akasztott koszorúval, ablakra ragasztott díszekkel. Elkészítem a saját adventi koszorúkat, ami az égő gyertyák számával mutatja a karácsony közeledtét. Már 24-én reggel nagy a sürgés-forgás nálunk, amíg a kisfiam a fenyőt vágja bele a tartóba, addig én már az elkészített finomságokkal sürgölődők a konyhában. A közös fa díszítést a közben régi lemezekről játszott karácsonyi dalok teszik még meghittebbé. A Szenteste az éjféli misével teljesedik be számunkra.


Tanács:

  • Ne hagyjátok az utolsó pillanatra a karácsonyi bevásárlást, illetve az ajándékok beszerzését.

  • Szakítsatok magatokra, illetve családtagjainkra legalább vasárnaponként egy óra időt, beszélgetésre, elmélyülésre.

  • Énekeljetek minél többet, minél több karácsonyi dalt már az adventi időszakban, de főleg karácsonykor.

Áldott, békés, boldog adventi készülődést és karácsonyi ünnepeket kívánok mindenkinek!

 
208 megtekintés

Friss bejegyzések

Az összes megtekintése
bottom of page