A meditációs gyakorlatoknak számos előnye van, mind fizikai, mind mentális értelemben, és fontos felismerni, hogy ha egyszer elkezdesz dolgozni egy következetes gyakorlaton, az pozitívan hat majd az életed több területére. Akár alvásproblémákkal, szorongásos zavarral, krónikus fáradtsággal vagy krónikus fájdalommal küzdesz, a meditáció javíthatja a közérzeted.
A meditáció ugyanis segíthet:
A stressz csökentése
Javítja az alvást
A krónikus fájdalom leküzdése
Javítja a koncentrációt
Növeli az önismeretet és az önbecsülést
A meditáció olyan lelkiállapotra utal, amikor a testet tudatosan ellazítjuk, és az elménket átengedjük a nyugalomnak és a belsőnkre való koncentrálásnak. A meditáció kulcs, mely megnyitja belső világunk kapuját. Mindannyiunkban benne él belső lényünk, szellemi esszenciánk magja, melyek eléréséhez a meditáció is szükséges. A cél a belső béke és megnyugvás elérése.
A meditáció nem kötődik valláshoz, felekezethez, világnézethez. Ma már a betegség megelőzésében ugyan úgy használják, mint a gyógyulásban. Használják különböző lelki eredetű betegségekben, de a szellemi, lelki fejlődésben és a kiteljesedésben is.
A meditáció hozzá kell tartozzon az ember mindennapjához. Időt kell szánnunk arra, hogy ellazuljunk, lecsendesedjünk és befelé figyeljünk.
A meditáció az elme tevékenysége: időt, energiát, határozottságot és fegyelmet igényel. A gyakorló meditáló személy a meditációban mozgósítja a tudatosságában a mindennapok forgatagában rejtetten maradó lelki-szellemi erőforrásait, új állapotokat teremt gondolatban a vizualizáció segítségével, ezzel előkészíti azok gyakorlati megvalósítását. Felfedezi például a benne lévő végtelen békét, szeretetet stb., és ez segíti abban, hogy azok megtestesítőjévé váljon.
Meg kell tanulnunk a helyes légzést
A meditáció központi elemét a légzés adja. Az elme lecsillapításának és az érzékek visszavonásának (pratjahára - szanszkrit eredetű szó) egyik legjobb eszköze a légzésre való figyelés. Ez elősegíti, hogy eltávolodjunk azoktól a gondolatoktól és érzelmektől, melyek eláraszthatják az elmét a gyakorlás során.
Az ülő meditáció esetében a hagyományos keleti iskolák külön tanítják a megfelelő testtartást. Ugyanis ez elősegíti az energiák áramlását, míg a helytelen ülés akadályozza azt, és nehezíti a tudati technikák fizikai síkú hatásának érvényesülését.
Ha a buddhisták által használt tudatsíkú központi energiacsatornára gondolunk, melynek felső nyílása az eredeti hajvonaltól 8 ujjnyira található a fejtetőn, ennek egyenes vonalban állása testi alapfeltétele az energiák felvételének. A gerinc természetes görbületei a megfelelő izmok feszültségmentes állapotában önműködően adják a test középvonalában végig húzódó központi energiacsatorna egyenességét.
A gerinc deréktáji görbületének helyes állását és alátámasztását a combok vízszintes vagy a térd felé kissé alacsonyabb szögállása adja, melyet személyre szabott ülőpárnával alakítanak ki. Lehet széken is ülni, ekkor is figyelni kell a combok szögállására.
A teljes lótuszülés azoknak a gyakorlóknak ajánlott, akik a meditáció teljes ideje alatt kényelmesen képesek ilyen formában ülni.
Kezdésként a gerincszakaszokat végig mozgatjuk, hogy a rejtett izomfeszüléseket feloldjuk, ezzel az energiaáramlásnak szabad utat engedünk. Néhány mély levegővétellel kiszellőztetjük a tüdőt, majd az orrhegyre összpontosítunk, ahogyan ki- és bemegy a levegő. Feljöhetnek közben érzelmekkel kapcsolatos képek a szervi tudatalattikból. Elengedjük ezeket azzal, hogy visszatérünk a légzésfigyelésre, illetve az izmok megfeszülését is ellenőrizzük, és lazítással visszaállítjuk a feszültségmentes állapotot.
A jó tartást elősegíti, ha időnként dinamikus meditációt is végzünk, pl. a sétáló meditációt, azaz mozgás közben figyeljük meg a testrészeink helyes tartását és energiaközpontjaink válaszait.
SZERETET-KEDVESSÉG MEDITÁCIÓ
Ennek a meditációs technikának az a célja, hogy erősítse a pozitív érzelmeket, mint például az együttérzést és az elfogadást, mind önmagunkban, mind másokban - innen a szeretet-kedvesség meditáció.
Mély lélegzetvételek közben az ember megnyitja elméjét, hogy szerető kedvességet fogadjon másoktól, és cserébe hasonló üzeneteket küldjön szeretteinek, barátainak, bizonyos lényeknek vagy általában a világnak. Ezt a folyamatot akár annyiszor is megismételhetjük, ahányszor csak szükségünk van rá.
A pozitív energiát ösztönző meditációs formaként a szeretet-kedvesség meditáció alkalmas lenne olyan potenciális résztvevők számára, akik el akarják engedni a haragot, a neheztelést, a frusztrációt vagy a negativitást.
Folytatom majd ezt a cikksorozatot a meditációról, de most ezeket gyakoroljuk először.
A vezetett meditációnál hallod, elképzeled, szinte lelki szemeid előtt látod a helyszínt. Lazulj el és lebegj a meditáció tisztító tavában.
Most vasárnap (2023.03.12) este 18:00-kor szeretettel várlak egy csodálatos vezetett meditációra itt a JósVilág Online Tv-ben.