top of page
Szerző képeFERENC

A reflexológia hatásai


Még aktív dolgozó koroman ismertem meg új kollégámat Lászlót, akivel

nagyon jó barátságba kerültem. A munkahely nekem új volt, és nagyon sok

segítséget kaptam, az új munka körömmel kapcsolatosan, hogy mit, és hogy

kell elvégezni.


Szabadság időm alatt otthon tartózkodtam, amikor kétségbe esve hívott

fel, hogy mikor érek rá, mert előtte való nap valami rossz mozdulat után a

dereka beállt, és az éjszakát ébren, a parkettán fekve töltötte. Felkelni is csak

segítséggel tudott, és nem tudott rendesen járni. Miután tudta, hogy természet

gyógyászattal, azon belül a reflexológiával foglalkozom, ezért hívott fel, hogy

amennyiben van lehetőségem, segítsek ezen az állapotán segíteni.


Azt nem tudtam hol lakik, azonnal indultam is volna, de elmondta, hogy vidéken

lakik.


Megbeszéltem vele, hogy értem jönnek a város széléhez, és majd oda jönnek

értem kocsival, és vissza is visznek. Lászlót igencsak letört állapotban találtam, csak bottal tudott járni, és nagyon lassan apró léptekkel.


Előzetesen kifaggattam, hogy mi történt vele, ezek után gyengéden a megfelelő

pontok gyengéd masszírozásával kezdtem, de a talpon lévő pontok nagyon

érzékenyek voltak. Kb. 3 óra folyamatos, és erősebb masszírozás után a

fájdalmai elmúltak, és a kezelés végére már bot nélkül, tudott járni, és a mozgás

sem esett nehezére.


Röviden ennyi, ha hiszünk, és bízunk a természetes gyógymódokban.



Tapasztald meg te is a reflexológia csodáját. Keresd szakértőinket most! >>>

7 megtekintés

Friss bejegyzések

Az összes megtekintése
bottom of page