A mai rohanó világban igenis érdemes időt szánni arra, hogy feltöltődjünk, új helyeket fedezzünk fel, nyaraljunk, pihenjünk. Egy ilyen alkalom során nem az a lényeg, hogy minél drágább, luxus körülményeket éljünk meg, hanem sokkal inkább az élmények és emlékek gyűjtése.
Személy szerint nagyon szeretem az erdőt, a vizet és eme kettő hatalmas erejét. A férjemmel tehát eldöntöttük, hogy májusban elmegyünk egy kicsit pihenni és feltöltődni, kedves barátainkkal együtt a Bükkbe.
Az utazás előtt mindent gondosan megterveztünk, az utazáson és a szükséges előkészületeken át, a helyszínen lévő programokig.
A kedves és mosolygós személyzetnek köszönhetően már az érkezésünkkor tudtam, hogy ez egy remek pihenés lesz számunkra.
A víz erejét kihasználva én is és a férjem is sok időt töltöttünk a medencében, jakuzziban, ahol szintén lehetőség volt feltöltődésre és pihenésre.
Igyekeztünk viszont aktív pihenést is beiktatni, ezért nagyokat sétáltunk a környéken, hogy a fák hatalmas erejét magunkba szívjuk. Én még egy tölgyfát is megöleltem, ami köztudattan felerősíti a Föld energiáját és jótékony energia feltöltést biztosít számunkra.
Ezenkívül pedig szintén az aktív pihenés részeként fitnesz stúdióba mentünk, ahol kipróbáltuk az ott lévő gépeket, pingpongoztunk, bowlingoztunk.
Esténként a finom vacsora után jókat nevettünk és rengeteget beszélgettünk, élveztük egymás társaságát. Bizton állíthatom, hogy megújulva, feltöltődve és boldogan értünk haza.
Szívből ajánlom mindenkinek, hogyha csak egy pár napra is, de mindenképpen menjetek el kirándulni, nyaralni, pihenni akár a párotokkal, akár barátokkal, családdal, hiszen mindannyiunknak szüksége van időnként arra, hogy a rohanó világból és a taposómalomból kiszabaduljunk. Hálás vagyok az univerzumnak, hogy számomra ez a lehetőség most megadódott.