Gyermekként sokat utaztam a nagymamával Hajdúdorogról Budapestre. A régi gőzös, a vonaton elköltött uzsonna és az emlékek sokszor előtörnek.
Hajdúdorogról Debrecenbe a vicinális pöfögött, aztán a debreceni nagy pályaudvar, ahol végre elfoglaltuk a helyünket és vártam az időt, amikor édesapámmal végre találkozni fogok a nyugatiba.
Egy gyermeknek az, hogy sok idős emberrel utazik egy kupéba, ahogy mondták, nem nagy élmény, de a táj. a szép állomások a sok sok virággal megérintett. Ez akkor egy sok-sok órás út volt, hiszen nem gyorsvonattal utaztunk.
Azt mondták, minden bokornál megállunk. Na ezt persze csak jelképesen. Már sötét volt, amikor Budapest közelébe értünk és a nagy házak ablakaiból kiszűrődött a fény. Arra gondoltam, vajon mi történhet egy-egy ablak mögött?
Elképzeltem egy családot, anya főzi a vacsorát, apa újságot olvas, a gyerekek játszanak. A lakás berendezését is próbáltam elképzelni. 2 fotel, állólámpa, szép selyem ernyővel.
A hangulatvilágítás ami nagyon tetszett. Elhatároztam hogy ez nem csak a képzeletemben lesz, hanem majd a saját otthonomba is. Akkor csak nyugodt szeretettel teli családokra gondoltam, mert nem tapasztaltam a környezetemben zürös családokat.
Ma már nem merek elképzelni ilyen dolgokat mert a tapasztalatom, hogy több a vita, a meg nem értés és nem biztos, hogy van hangulat világítás. Több megértésre szeretetre és kedves fényekre van szükségünk.
A gyermekkori álmomat megvalósítottam. Tedd ezt te is, ha van egy álmod valósítsd meg! Ha elakadsz ebben beszélgessünk róla.
Kommentare