top of page
Szerző képeJósVilág Hungary

Következik 2023, a Mars éve


2023 március 20-án a Nap a Kos jegyébe lép és ezzel kezdetét veszi majd a Mars éve.


A Mars mint uralkodó bolygó hatalmas energiákat fog megmozgatni mindannyiunk életében. Eme energiáknak köszönhetjük azt is, hogy amennyiben készen állunk, ténylegesen megvalósíthatunk mindent, amit csak szeretnénk és ehhez ebben az évben kifejezetten jó, pozitív és segítő energiákat fogunk kapni.


A Mars energiája 100%-ban támogat tehát minket abban, hogy megvalósítsuk önmagunkat és álmainkat, az viszont, hogy tényleg cselekszünk-e csak és kizárólag rajtunk múlik. Mindenesetre 2023 energiái lehetővé teszik, hogy búcsút mondj a halogatásnak, tétovázásnak és bizony teljesen pozitív irányba fordítsd az életed minden területét.


Ha úgy érzed, hogy jelenleg valami - sokszor számodra megfoghatatlan dolog - akadályoz téged a jelenedben, érdemes tanácsadóinkhoz fordulni és azonnali blokkoldást végeztetni, hiszen a tiszta energiákkal való élet, még sikeresebbé teheti a jövődet.


A Mars energiája azonban nemcsak a bátorságot és tettrekészséget hozza el számunkra, hanem az agressziót is, ezért érdemes óvatosan bánni az indulatainkkal és érzelmeinkkel.


A 2023-as év a Mars energiájának köszönhetően szenvedéllyel is tele lesz majd. Az egyedülállók, szinglik számára ez az év egyértelműen olyan év lesz, ahol megtalálhatják az igaz szerelmet. Ehhez persze szükség lesz majd arra, hogy nyitottan és részünkről is szenvedéllyel álljunk hozzá emberi kapcsolatainkhoz valamint fontos, hogy a Marstól kapott bátorságot kihasználjuk, amikor új emberekkel ismerkedünk.


A Mars éve támogatni fog minket a szerelem bevonzásában, méghozzá a hosszú távú szerelem bevonzásában, azonban minden új dolog kialakulásához elengedhetetlen, hogy a múltunkat lezárjuk. Tanácsadóink különböző mágiával és rituáléval segíthetnek neked is elengedni a múlt fájdalmait, félelmeit, sérelmeit.


Anyagiak és pénzügyek szempontjából szintén támogató energiákra számíthatunk és mivel az álmaink megvalósítását is támogatja a Mars, anyagiak tekintetében is megjelenik a gyarapodás lehetősége számunkra sőt, amennyiben vállalkozás indításán vagy épp az üzleted fellendítésén gondolkozol, akkor 2023-as év tökéletes lehetőségeket nyújthat számodra. Bár nem szeretünk általános útmutatásokba bocsátkozni, szeretnénk mindenképpen felhívni a figyelmeteket, hogy július hónap a legtöbb csillagjegy számára vagy stagnáló vagy pedig kifejezetten negatív hónap lesz. Megijedni sem kell, csupán arra figyelni, hogy lényeges eseményeket, változásokat, szokások bevezetését stb. ne az év hetedik ónapjára időzítsünk. Ha pedig úgy érzed, hogy ennél többre van szükséged, tanácsadóink védelmi talizmánt készíthetnek neked személyre szabottan, sőt Marika Reiki Nagymester tanácsadónktól védelmi marokkövet is rendelhetsz, amelyet szintén személyre szabottan a te kívánságaidnak megfelelően fog energetizálni Marika.


A JósVilág minden tanácsadója nevében kívánunk nektek 2023-ra minden szépet és jót, rengeteg örömöt, boldogságot és sikert. Használjátok ki a Mars évének energiáját és éljetek boldogan. Egy biztos, a Mars éve nem lesz egy mozdulatlan és stagnáló év, de mint tudjátok, történjen bármi, a JósVilág csapatára az év minden napján számíthattok.

11 megtekintés

Friss bejegyzések

Az összes megtekintése
bottom of page