top of page

Anyák napi emlékek



Anyák napi emlékek

MARIKA Reiki Nagymester tanácsadónk Anyák napja alkalmából arra kérte a JósVilág tanácsadóit és látogatóit, hogy osszák meg velünk Anyák napi emlékeiket.


Rengeteg emléket és történetet küldtetek nekünk, amelyet látogatóinknak és tanácsadóinknak is hálásan köszönünk.


MÁRIA


Amire visszaemlékszem, nem egy gazdag család gyermekei voltunk ,de az Anyák napja mindig fontos volt életünkben. Akkor még nem volt drága ajándék, édesapámmal mentünk az erdőbe gyöngyvirágot szedni és azzal a nagyikat és szerető édesanyánkat köszönteni. Én most is azt tartom, nem az ajándék a fontos. A szeretet, tisztelet ami szívből árad. Elszálltak az évek felnőttünk, de én lemondtam a továbbtanulásról ,hogy több jusson a hugim, öcsém jobb létéhez. Ezt adtam át 3 gyermekemnek, hogy nem az érték a fontos ezen a nevezetes ünnepen, hanem a szeretet, tisztelet, ami szívből jön, egy szál virág keretében. Már őszülő fejjel is ezt gondolom és unokáim , 2 lányom felé is mindig ezt sugallom. Sokszor születésnapomra esik az Anyák napja, de én akkor sem vágyok csak egy szóra : "Szeretlek anya és szeretlek mama!"


 Sok nehézségben éltem az életem,de mindig felálltam a nehéz éveken. Megviselt a sors sok szeretteim elvesztésével köztük az egyetlen fiammal, aki már nem köszönt, én megyek hozzá és azt a szál virágot leteszem sírjára, mint az édesanyámnak és elmondom ott : "Most is szeretlek mert szívemben éltek."


Ezzel a kis Anyák napi emlékkel köszönöm meg Marika számodra a lehetőséget.

Kívánok nagyon boldog Anyák napját, tiszta szívből szeretettel!


ILONA


Az én élettörténetem összefoglalója: A családomról annyit, hogy van egy öcsém és egy bátyám. A szüleink mint tűz és víz teljesen két különböző ember : apukám szerető kedves, jó ember volt, csak értünk élt! Az anyám, ő úgy tette a dolgát a családban mint kötelességet, nem boldogan cselekedett. Kiválasztást csinál a gyerekei között egyiket szereti és mindent megtesz, a másikat szinte figyelmen kívül hagyja! Később amikor felnőttem a párkapcsolataim mindig addig tartottak, amíg a partneremet kisegítettem a lelki problémáiból, aztán leléptek, finoman fogalmazva.


Így az egyetlen gyermekemet is egyedül minden segítség nélkül neveltem fel. Egyszer egy számomra kedves személy - Marika - azt mondta fénymunkás vagyok azért jöttem a földre hogy segítsem az embereket! Bár sok-sok pofont kaptam az élettől, de ennek ellenére nem bánok semmit! Akivel jót tettem és nem köszönte meg majd a Jóisten kárpótol mindenért! Bár testileg beteg vagyok, de lelkileg gyógyulok mert van egy csoda az életemben, aki mindig figyelmeztet hogy okom van a boldogságra !Ő pedig a kislányom!❤️ Nincsenek földi javaim, mégis úgy érzem, hogy megvan mindenem, amire vágytam! Ezt a történetet tanulságnak szánom, hogy soha ne bánd meg ha jót teszel másokkal, mert az élet kárpótol mindenért! Ölelés mindenkinek!


BEÁTA


Az én Anyák napi ajándékok története. Bár mindenkinek, akinek van gyereke,unokája nekik számukra mindenkinek a saját kis ajándéka a legszebb. Én inkább meghatónak mondanám azt, amit én 3 éve kaptam a gyerekektől. Mivel a férjem akkor halt meg 2021.04.14-én így eszembe sem volt, hogy Anyák napja lesz, illetve van. De a gyerekek megleptek, nem is akar mivel. Sírtam az örömtől, a boldogságtól, a fájdalomtól egyaránt . Egy nyakláncot kaptam, amit azóta minden egyes nap viselek csak alváshoz veszem le. A végtelenség jele az ő hármójuk nevével és egy szívvel.


ERIKA


Emlékszem, még szinte gyerek voltam és elképzeltem hogy gyerekeim lesznek, anya leszek. Két gyermekem lesz,fiú és lány. Még a nevüket is elterveztem, Krisztián és Krisztina. El is jött az idő és meg született a fiam, kinek azt a nevet adtam, amit már évek óta magamban el döntöttem:Krisztián. Oly mély szeretet öntött el, soha nem múlik el ez az érzés. Később tudtam meg hogy ez az érzés az anyai szeretet.


Aztán 17 év múltán, hosszú időre rá, sok imáim, kéréseim, az Univerzum meghallgatta. Kislányt kértem, és meg is született. Ö is azt a nevet kapta amit már rég készítettem számára :Krisztina. Az anyai szeretetem még hevesebben fel lángolt bennem, szinte újjá születtem. Szeretem a gyermekeim, és tudom hogy ők is szeretnek engem. Szeretem a jót, és a kevésbé jót is bennük. Tudom hogy szívük mélyén ők is szeretnek. Szeretem mikor úgy szólnak hozzám hogy "Anya". Szeretek az anyukájuk lenni, ők részei az életemnek még ha néha bántó szavakkal is szólnak hozzám. Ők életem értelmei, nincs szebb és nemesebb dolog a világon mint anya lenni.


NELLY


Számomra mindig egy szép tavaszi nap, nyíló virágok, szeretet, összesutyorgás apukámmal.

 

A faluban ahol éltünk, a főutcán volt egy számomra különösen szép ház. Kis toronnyal, alatta félkörben tele üvegablakokkal, ahonnan ki lehetett látni az előkertre.

A hatalmas előkert tele virágokkal, tavasztól őszig. Csodás volt, hogy mindig virágba volt borulva a kert. 7-8 évesen, itt néztem ki magamnak először, hogy anyák napjára innen szeretnék virágot venni anyukámnak. Apukámhoz fordultam az ötlettel, amit nagy szeretettel támogatott, attól kezdve éveken át. A nagy nap előtt, mindig kaptam pénzt tőle, hogy anyukám meg ne tudja, titokban. / De sok ilyen édes titkunk volt/


Felkerestem az említett házban a nénit, és elmondtam, hogy a csodás tulipánjaiból szeretnék egy csokorra valót Édesanyámnak, Anyák napjára.


A legszebbekből készítette nekem a kis köteget, a zöld levelével díszítette, és fonallal átkötötte. Nekem a legszebb csokor volt, pont olyan mesés amilyennek elképzeltem. / Akkor nem volt extra csomagolás, szalagok, táblácskák, de nem is volt rá szükség./

Megkérdeztem, hogy mennyit kell fizetnem, kifizettem és boldogan szökeltem hazafelé.

Útközben beszaladtam apukámhoz a pékségbe, hogy megmutassam anyukám ajándékát. Együtt örültünk már előre, hogy mekkora öröm lesz otthon.


Amikor anyukám hazaért munkából, még be sem tudott lépni az ajtón, már rohantam felé, hogy köszönthessem. A virágot nagyon-nagyon szereti Édesanyám, boldog volt körbe csókolt, és együtt sírtunk örömünkben.


Soha nem tudtam várni az ajándékokkal, meglepetésekkel, mert azonnal akartam mindig látni az örömet amit szerezhettem. Adni a legnagyobb boldogság számomra ma is.


Ezt tanultam szüleimtől, és gyermekeimnek, unokáimnak is ezt adom tovább.

Édesanyám 81 éves, és a mai napig, Anyák napjára virágot veszek neki.


Most, Gardéniát, a szobájába, hogy legyen ami felvidítsa a napjait, ha ránéz.

Köszönöm, hogy elmesélhettem! Boldog Anyák napját minden Édesanyának, Nagymamának!


TANÁCSADÓINK EMLÉKEI



Mit jelent számomra az Anyák napja? Mindent vagy semmit?

Mindent, mert édesanyám életet adott nekem és kb. 6 éves koromig voltunk együtt. Jött a válás és én apámnál és az apai nagyanyámnál maradtam. A szünetek alatt 2-3 hetet töltöttem édesanyámmal. Soha nem bántott, de olyan bensőséges kapcsolatok nem volt közöttünk. Ellenben a "mostoha anyámmal" fantasztikus kapcsolatom volt. Piri néni igazi jó édesanya volt. Szerettem őt, sokat tanultam tőle. A mostoha bátyámmal rajzoltunk, virágot szedtünk a kispesti erdőbe. Igazi kis tavaszi csokor volt, amit adtunk neki szívünk minden szeretetével. Amikor Piri néni meghalt minden évben az édesapámnak vittem Anyák napjára virágot. Ez nem azt jelenti, hogy az édesanyámat nem köszöntöttem, de apám állt a szívemhez a legközelebb. Anyaként megélni egy óvodai kisiskolás ünnepet igen megható. Amikor verset mond a gyermekem, megölel és a kis rajzát átadja. Boldogság anyának lenni.



Anyák napján hálás szívvel gondolok édesanyámra, aki már nem él, de az ő emléke örök számomra.


Hárman voltunk testvérek. Szinte versenyeztünk kié lesz a legszebb rajz, a legszebb vers és a legszebb virág. A kis zsebpénzüket naponta megszámoltuk és eldugtuk, nehogy véletlenül eltűnjön. Elérkezett a várva várt nap. Ünneplőbe öltöztünk. Szaladtunk virágot venni és hárman álltunk Anya elé. Mondjuk a verset "Kicsi szívem kicsi szám boldog Anyák napját kíván". Nagy ölelés. Anya sírt az örömtől. Ezek számomra a legszebb emlékek. Boldog Anyák napját kívánok!



Hálát adok a sorsnak, hogy volt egy csodálatos tüneményes édesanyám, akinek köszönöm, hogy életet adott nekem. Akire a mai napig szeretettel gondolok és emlékezek. Ő helyettesíti a nagymamámat, hisz már én nem ismertem. Gyermekként mindig elmentünk a barátnőmmel ibolyát szedni az iskolában. ez volt az Anyák napi meglepetés. Emlékszem hogy a szomszéd nénitől vettem tulipánt, azzal is kedveskedtem neki.


Mikor már saját keresetem volt mindig vettem olyat, amivel tudtam, hogy nagy örömet okozok neki. Hozzá mindig fordulhattam gyermekként, felnőtt korban tanácsért. Soha nem utasított vissza, nagyon segítőkész és kedves volt mindenkivel. Sokat mesélt a gyerekkoráról, amit én izgatottan hallgattam. Nagyon sokat nevettünk és boldogok voltunk.


Hálás vagyok a sorsnak, hogy én is édesanya vagyok. Fiam minden Anyák napján meglep valami aprósággal és virággal. Megköszönöm a kedvességét, és a szeretetre méltó figyelmét. Mindenkinek jól esik az odafigyelés, amikor szeretettel fordulnak az irányába. Becsüljük meg az édesanyákat,nagymamákat, dédiket. Boldog Anyák napját kívánok sok szeretettel mindenkinek!



Először is ott kezdeném, hogy nagyon nem volt kedvem írni az Anyák napjáról. Aztán Marika unszolására és hasznos tanácsait figyelembe véve végül rávettem magam. 22 évvel ezelőtt még nekem is nagyon boldogan telt az anyák napja, sütöttem a süteményt, válogattam a virágokat, bon-bonokat. A gyerekeimmel együtt mentünk az anyukámhoz, anyósomhoz és a nagymamához Anyák napját köszönteni. A gyerekek hozták a virágot, bon-bont ,én pedig az általam készített süteményt. Aztán először meghalt anyukám, majd a nagyi és végül anyósom, és az Anyák napja ettől kezdve már nem volt a régi.


Szomorúan válogattam a virágok között, süteményt nem sütöttem és bonbont se vásároltam. Aztán megszületett az első unokám és egy kicsit visszakaptam ennek az ünnepnek a varázsát. Mentem az óvodába az Anyák napi ünnepélyre, megkaptam az általa készített ajándékot és amikor a verset mondta folyamatosan a tekintetemet kereste. Nem nagyon tudtam rá nézni mert, a könnyeimet törölgettem. Aztán most, hogy megszületett a második unokám is elgondolkodtam és rájöttem, hogy azért szép ez az ünnep és, hogy nem csak a múltban kell élnem széppé kell tennem, hiszen az idő múlik.


Most hozzám jönnek a gyerekeim,az unokáim úgy, ahogy annak idején én mentem velük anyuhoz, anyósomhoz és a nagyihoz. Szóval most össze szedem magam és Anyák napjára megsütöm a süteményt, megveszem a bonbont és szeretettel várom a gyermekeiket, unokáim ,aztán együtt kisétálunk a temetőbe és kivisszük a virágokat! Odafentről pedig mosolyognak ránk!



Nagyon szép ünnepe előtt állunk ami az Anyák napja! Bizonyára most a legtöbben nagyon szép és felemelő történeteket tudtok mesélni az Anyák napjáról. Sajnos ezt én nem tudom elmondani. Az édesanyám valahogy soha nem nézte ezt az ünnepet semmibe. Ha gyerekként meg is köszöntöttük olyan természetesnek vette hogy kap egy szál virágot vagy egy -egy kisebb meglepetést. Soha nem tudtam kitalálni mire vágyna vagy mi lenne az ami ebből a közönyből kivenné. A nagymamám az egészen más volt. Mindig könnyes szemmel várta ahogy érkezem. Olyan megható volt. Vele nagyon szoros volt a kapcsolatom. Nekem 3 gyerekem született. Őket én teljesen másként neveltem. Minden ilyen jeles eseményen jelen voltam és könnyekig hatódtam meg amikor eleinte botladozó lábbal , később már magabiztosan hozták nekem kis meglepetéseket. A mai napig féltve őrzöm őket. Ma már nem de pár évvel ezelőtt mindig vegyes érzések voltak bennem. Ünnepeltem az Anyák napját úgy hogy az én ajándékomnak nem örültek, vagy nem tudták kimutatni. Ünnepeltem úgy is hogy megvolt az ünnep megható pillanatai.



Számomra az anyák napja korlátozottan volt jelen az életemben, hiszen egy olyan vallásban nevelkedtem ahol ez (világi) ünnepnek számított, így ezekre nem lehetett nagy hangsúlyt fektetni, de voltak óvodai és iskolai rendezvények amelyekben részt vettem ennek ellenére is. Én kifejezettem szerettem ezeket a rendezvényeket, szerettem az ezzel járó készülődést, vers tanulást, szereplést. Nem utolsó sorban anyukám meghatott tekintetét és büszkeségét felém. A jelenben az Anyák napja abban nyilvánul meg, hogy felhívom telefon anyukámat úgy köszönöm meg neki mindazt amit értem tett és tesz folyamatosan, de egész évben törekszem arra, hogy ezt a hálát kimutassam, hiszen nélküle nem lennék az aki vagyok. Ha személyesen tudok vele találkozni ezen a napon, akkor a köszönet és hála kimutatás jeléül egy aprócska ajándékkal is kedveskedem.


SEKINA Reiki mester-Tanár-Jósnő


Anyák napja nekem mindig is egy szeretetteljes mély érzésekkel teli napot jelentet az életemben, sajnos már az én édesanyám 32 éve nincs velem, nagyon korán felment a mennybe 49 évesen, azóta is nagyon nagyon hiányzik főleg anyák napján fájdalmas nekem az emlékezés, de a temetőbe mindig kimegyek és viszek ki neki virágot ezen a napon és elégetek egy mécsest a tiszteletére. Ez idő alatt 29 éve már én is édesanya lettem és van egy szerető kisfiam ,aki nem csak ezen a napon,hanem az év minden napján boldog,hogy én vagyok az anyukája,és ez nekem mindennél többet ér és többet jelent,hogy érezhetem a szeretetét. Pl.ma Anyák napjára, egy olyan különleges bögrével lepett meg ,hogy ebből igyam a reggeli kávémat,hogy minden nap tudjam és mindig lássam azt,mivel a bögrére rá van írva ,hogy én vagyok neki a világ legjobb édesanyja.


Kell ennél több egy fiús anyukának? - úgy gondolom NEM! A gyermeked szeretetének érzésénél, néha egy szál virág,csak úgy! apró ajándékok,amikre egyáltalán nem is számítasz, kis gesztusok,tettek, ölelések,reggeli-esti puszik minden nap,amikor együtt vagyunk,ettől van minden nap anyák napja a szívemben és a lelkemben! Ez egy olyan csodás érzés,amit hálásan köszönök, amikor napról napra egyre boldogabb érzéssel tölt el az, hogy én lehetek, vagyok a Tamás fiam édesanyja!





40 megtekintés

Friss bejegyzések

Az összes megtekintése

Comments


Commenting has been turned off.
bottom of page